122. A Shulchan Aruchban leírtak megértése

Hallottam Shabbat előestéjén, Nitzavim, Elul 22, 1942. szeptember 4-én.

Meg kell érteni azt, ami a Shulchan Aruchban [„Terített asztal”- ban- a zsidó törvénykönyvben] el van magyarázva: A szabály az, hogy az embernek újra és újra el kell elmélkednie a Szörnyű Napok imáin, hogy amikor elérkezik az ima ideje, már szokássá és gyakorlattá váljon az imádkozás.

A lényeg az, hogy az ima a szívben legyen. Ez a szívben végzett munka jelentése, hogy a szív egyetért azzal, amit az ember a szájával mond (különben megtévesztés lenne{hamis}, mert a száj és a szív nem egyek). Ezért Elul hónapban hozzá kell szokni a közös hatalmas munkához.

A legfontosabb, hogy az ember elmondhassa: „Írj minket életre”. Ez azt jelenti, hogy amikor valaki azt mondja: „Írj minket életre”, a szívének is egyet kell értenie (így nem lesz hízelgés a mondat), hogy a szája és a szíve egy legyen, „mert az ember a szemét nézi, az Úr pedig a szívét”.

Ennek megfelelően, amikor valaki azt kiáltja: „Írj minket életre”, az „élet” a Dvekutot [Összetapadást] jelenti az Életek Életével, amit kifejezetten azt az embert jelenti, aki teljesen az adakozás formájában akar dolgozni, és hogy az embernek minden, a saját élvezetére vonatkozó gondolata visszavonul. Ekkor, amikor érzi, amit mond a szíve, félhet attól, hogy az imáját elfogadják-e, ami azt jelenti, hogy nem lesz semmiféle vágya saját maga számára.

Ami pedig az önnön örömét illeti, megjelenik egy olyan állapot, amikor úgy tűnik, mintha elhagyná ennek a világnak minden örömét, az összes embert hátrahagyva, barátot, rokonát, minden vagyonát, és visszavonulna a sivatagba, ahol nincs más, csak a bestia, anélkül, hogy bárki tudna róla és létezéséről. Úgy tűnik neki, mintha egyszerre elveszítené a világát, és úgy érzi, hogy elveszíti az élet örömével teli világot, és magára veszi a halált ebből a világból. Úgy érzi, mintha öngyilkosságot követne el, amikor átéli ezt a képet.

Van úgy, hogy a Sitra Achra [másik oldal] is segít neki elképzelni az állapotát megannyi sötét színnel. Ilyenkor a test visszautasítja ezt az imát, és ilyen állapotban az imáját nem lehet elfogadni, mivel ő maga sem akarja, hogy az imáját elfogadják.

Ezért kell az imára felkészülni, hozzászoktatni az embernek magát az imához, mintha a szája és a szíve egy lenne. A szív pedig a hozzászoktatás révén tud beleegyezni, hogy megérti, hogy a megszerzés elválasztást jelent, és hogy a legfontosabb a Dvekut az Életek Életével, ami az adakozás.

Mindig el kell mélyedni a Malchut munkájában, amelyet „írásnak” neveznek, „tintának” és Shacharitnak [feketének] tekinthető. Ez azt jelenti, hogy az ember ne akarja, hogy a munkája „Libni¹ és Shimei “ (1) formájában legyen, hogy csak a fehérség, világosság idején tapadjon a Tórához és a Mitzvákhoz [Parancsolatokhoz], feltétel nélkül. Akár fehérben, akár feketében, mindig ugyanúgy legyen számára, és jöjjön-menjen, történjen bármi, össze fog tapadni a Tóra és a Mitzvák parancsolataival.

(1)Libni azt is jelenti, hogy fehérség.