És megtörténik majd, amikor eljössz arra a földre, amelyet az Úr, a te Istened ad neked

18. cikk, 1984.

Az értelmezők a következő verssel kapcsolatban kérdeznek: „És megtörténik, hogy amikor arra a földre jössz, amelyet az Úr, a te Istened ad neked örökségül, és örökségedül lesz, és lakozol benne”. Azt kérdezték, mi az a pontosítás, hogy „amit az Úr, a te Istened ad neked”? Hiszen Izrael népe háborúval hódította meg a földet. Megmagyarázták, hogy az embernek a szívében tudnia kell, hogy nem a saját erejéből és hatalmából jut el a föld örökségéhez. Sokkal inkább a Teremtő ajándéka az, ahogyan elmondatott, „amit az Úr, a te Istened ad neked örökségül, és nem az én erőm és kezem ereje”.

Ahhoz, hogy megértsük a fentiekben leírtakat a munkában, tudnunk kell, hogy az Eretz [Föld] jelentése Ratzon [Vágy], vagyis az ember szívében lévő vágyat nevezik földnek. A világ nemzetei azon a földön élnek, amelyet az ember szívének neveznek, és Izrael népe él benne. Tudnunk kell azonban, hogy nem élhetnek benne együtt. Izrael népe és a világ nemzetei nem uralkodhatnak együtt. Vagy a világ nemzeteinek kormányzása van ott vagy Izrael kormányzása.

Hogy megértsük a valódi okát annak, hogy miért nem lehet mindkettő egy helyen, tudjuk, hogy a világ teremtése azért történt, mert az Úr jót akart cselekedni teremtményeivel. Ezért teremtette meg a megszerzési vágyat, hogy az ember örömöt és gyönyört kapjon. Vagyis a teremtményekben megteremtette a hiányt, hogy mindig vágyakozzanak az örömök után, mert látjuk, hogy a teremtmény a vágya szerint érzékeli az örömöt.

Ez az a Kli [Edény], amelyet a Teremtő teremtett, az első megkülönböztetés, amelyet a teremtményekben észlelünk. Ha a teremtmények nem rendelkeznek ezzel a vággyal, akkor még mindig nem tekintjük őket teremtett lényeknek. Kiderül, hogy nem beszélhetünk semmiféle megkülönböztetésről, ha nincs ott a megszerzési vágy. És ez az egész teremtés, amiről beszélünk, ami a Kli az öröm megszerzésésre.

De a szégyen miatt, amit bölcseink „a szégyen kenyerének” neveznek, volt egy olyan megszorítás, hogy ne fogadjunk el, azaz ne szerezzünk meg, hacsak nem lehet célunk azzal az adakozás, amit forma-egyezésnek tekintünk. Vagyis, ha valaki azzal a szándékkal tudja megkapni a gyönyöröket, hogy azzal megelégedettséget adjon a Teremtőnek, akkor részesülhet ebben. Ellenkező esetben nem szeretne megszerezni. Ezt nevezik Izraelnek, vagyis Yashar-Elnek [egyenesen a Teremtőhöz], vagyis minden, amire gondol az ember, csak az, hogy minden eljusson a Teremtőhöz, és eközben önmagát nem veszi figyelembe, mert egyáltalán nem gondol magára. Sokkal inkább minden gondolata csak a Teremtőnek szól.

Ezt nevezik „Izrael földjének”, ami azt jelenti, hogy közvetlenül a Teremtőhöz való tapadásra vágyik. Vagyis nincsenek önszeretetből fakadó vágyai, hanem a mások iránti szeretetéből táplálkozik, és önmagára - hogy élvezze az életet - egyáltalán nincs vágya. Csak arra vágyik, hogy legyen eszköze, hogy a Teremtőnek adakozhasson, és minden táplálék, amit a testének ad, csak azért van, hogy legyen ereje dolgozni, azért, hogy adakozhasson.

Ez hasonló ahhoz az emberhez, akinek van egy lova, és táplálékot és vizet ad neki. Azaz mindent, amit a lónak ad, nem azért teszi, mert szereti, hanem azért, mert dolgoznia kell vele. Ezért minden gondolata, hogy a lónak örömet szerezzen, nem a szeretet miatt van, hanem egyszerűen azért, mert a lovat a saját hasznára akarja használni, és egyáltalán nem gondol a ló iránti jóindulatra. Ezt nevezik „Izrael földjének”, ami azt jelenti, hogy minden gondolata csak Eretz [Föld], Ratzon [Vágy], hogy minden egyenesen a Teremtő felé vezessen.

Nem így van ez a nemzetek földjével. Ez a föld, az önszeretet vágya, amit „a népek földjének” neveznek. Ez azt jelenti, hogy minden vágyuk csak a népek vágya, akiknek a szándéka nem a Teremtő akarata, hanem a népek akarata, vagyis a teremtmény akarata, akiket „nemzeteknek” neveznek, miközben a Teremtő az, aki a népet teremtette. Továbbá (Ki Tavo): „és a föld minden nemzete látni fogja, hogy az Úr nevét te neveden szólítják, és félni fognak téged”. Az is meg van írva (Hayei Sarah), hogy „Abraham felkelt és meghajolt az ország népe, Hét fiai előtt”. Ez azt jelenti, hogy nem ismernek és nem éreznek mást, csak a népet, ami önszeretet, és csak ezt tekintjük teremtménynek.

De Izrael népe nem ilyen. Le akarják nullázni magukat és a természetüket, ami a hiányból teremtett lét megszerzési vágya. Ezért mondjuk és a Kiddus [Megszentelés] egy jó nap „aki minden nemzetből minket választott ki”.

Ez a két uralom nem lehet egymás mellett. Vagy az adakozás szándéka kormányoz, vagy a megszerzés szándéka kormányoz. Mindkettő nem létezhet együtt, mert egyik ellentmond a másiknak, és két ellentét nem lehet ugyanabban az alanyban.

Ebből következik a hajlamok háborúja, hogy az embernek harcolnia kell önmagával, hogy alárendelje a szívet, amelybe ezek a vágyak öltöznek, kiűzze a megszerzési vágy uralmát, és teljes uralmat adjon az adakozási vágynak, a Teremtőnek. Amikor az ember elkezdi a szent munkát végezni, ami azt jelenti, hogy minden munkáját a Teremtőnek szánja, akkor kezdődik a háború e két vágy között. Aztán nagy munkával, az ember jutalma a győzelem, és megnyeri a háborút. Ekkor a Teremtőnek adakozni akarás uralma belép a szívébe, és az ember azt mondhatja: „Az én hatalmam és kezem ereje szerezte nekem ezeket a gazdagságokat”, és csak a munkája révén örökölte meg a szívet, amelyet most „Izrael földjének” neveznek, mert a vágya egyenesen a Teremtő felé irányul.

Ezzel kapcsolatban jön a vers, és azt mondja nekünk: „Amikor eljutsz arra a földre, amelyet az Úr, a te Istened ad neked”. Vagyis nem a saját erődből hódítottad meg, hanem „az Úr, a te Istened adja neked”, ami azt jelenti, hogy miután az ember kellő erőfeszítéseket tett a szívének megnyerésére, a világ nemzeteivel vívott háborúk révén, és legyőzte őket, akkor örökölte a szívet, amelyet most „Izrael földjének” nevezünk, és nem a „nemzetek földjének”. Mégis hinnie kell, hogy nem ő hódította meg a földet, hanem „az Úr, a te Istened adja neked”, és „nem az én erőm és kezem hatalma szerezte nekem ezt a gazdagságot”.

Ez alatt azt kell értenünk, ami nehéz, hogy a Teremtő megígérte Ábrahámnak, ahogy írva van (Lech Lecha): „és azt mondta neki: Én vagyok az Úr, aki kivittelek téged a kaldeus Urból, hogy neked adjam ezt a földet, hogy örököld”.

Ezért aztán vajon miért adta először a földet a világ népeinek, majd jött Izrael népe, és miért kellett harcolnia velük, és kiűznie őket a földjükről, és az egész világ panaszkodik: „Miért hódítottatok meg egy olyan földet, amely soha nem volt a tiétek, és csak a háborúval való hódítással mondjátok, hogy ez a ti földetek?” Mindenki megérti, hogy bizonyára jobb lenne, ha Ő nem adta volna ezt a földet a világ nemzeteinek, mert akkor nem lenne hiány a világ nemzeteinek lakóhelyében. Hiszen utána is új országok jöttek létre, és a Teremtő megtehette volna, hogy nem ezen a helyen lakozzanak.

De nem ez történt. Sőt, először a hét nemzet élt itt, valamint a többi király, és Izrael népének meg kellett velük küzdenie, és ki kellett űznie őket, és a világ összes nemzete így kiabál Izrael népére: „Rablók vagytok! Hét nemzet földjét hódítottátok meg!” Miért van szükségem erre a bajra? RASHI bölcsünk értelmezését mutatja be (Beresheet, 1. fejezet): „Mi az oka annak, hogy [az elején] a Beresheettel kezdődik? Tetteinek hatalma miatt mondta népének, hogy nemzetek örökségét adja nekik, mert ha a bálványimádók azt akarnák mondani Izraelnek: ‘Rablók vagytok, hét nemzet földjét loptátok el’, akkor azt mondjátok nekik: ‘Az egész föld a Teremtőé. Ő teremtette, és annak adta, akinek akarja. Az Ő akarata szerint adta nekik, és az Ő akarata szerint vette el tőlük és adta nekünk.’”

Ez zavarba ejtő. Miért van szükségem erre a sorrendre, ami előfordult, vagyis mielőtt nekünk adta volna, először a világ népeinek adta, és csak miután letelepedtek, mondta meg nekünk, hogy menjünk: „Űzd ki őket erről a földről, mert Ábrahámnak ígértem”?

Gyökerestől és ágastól értelmezhetjük ezt az egész ügyet. Köztudott, hogy az Eretz [Földet] Malchutnak nevezik, ami a teremtmények gyökere, amit úgy hívnak, hogy „megszerzés a megszerzés érdekében”. Ez a gyökér, vagyis az első megszerző, az Ein Sof [Végtelen] világának nevezhető. Azután korrekciókat végeztek, nem azért, hogy önző megszerzésből kapjanak, hanem azért, mert az alsóbb akar a Teremtőnek adakozni. Vagyis azt akarja, hogy a saját magának való megszerzési vágy le legyen nullázva, vagyis ne használja azt, és minden munkája csak az legyen, hogy megelégedettséget adjon a Teremtőnek.

A fentiek alapján kiderül, hogy a fizikai világ teremtésének rendjében is ugyanannak a rendnek kell lennie, mint a spiritualitásban. Vagyis először ezt a földet adják a világ nemzeteinek, majd a világ nemzetei győzelmek és háborúk révén kiszorulnak erről a földről, és Izrael népe meghódítja azt, és megörökli a világ nemzeteinek helyét.

Ez azért van így, mert a világ nemzeteinek gyökere az a középső rész, amelyen ott volt a megszorítás. Azaz, mivel az első megkülönböztető képességnek, amely a világban keletkezett, megszerzőnek kellett lennie az adakozás érdekében, mert különben nem lehet azt mondani, hogy megszorítja magát, hogy ne szerezzen meg, mivel a meghaladás, felülemelkedés egy olyan helyre vonatkozik, ahol van vágy és sóvárgás a megszerzésre, és ő legyőzi a sóvárgását, és a forma-egyezést akarja megszerezni.

Ezért a világ nemzeteinek először ezt a földet kellett megkapniuk, mint a gyökeret, ahol először a megszerzési vágy bukkant fel, ami a teremtés lényege, és azután lehet azt mondani, hogy ott kell korrekciókat végrehajtani. Ezért, miután a világ nemzetei megkapták ezt a földet, Izrael népe eljött és korrigálta a földet, hogy teljes egészében a Teremtő számára szolgáljon. Ezt nevezik „Izrael földjének”, ahogy írva van (Ekev): „Olyan föld, amelyet az Úr, a te Istened mindig követel; az Úr, a te Istened szemei rajta vannak az év elejétől az év végéig”.

Meg kell értenünk arról, ami írva van, hogy Izrael földje „olyan föld, amelyet az Úrnak, a te Istenednek szemei az év elejétől az év végéig követnek”. Ez azt jelenti, hogy a Teremtő vezetése van rajta, vagyis kifejezetten Izrael földjén. De a Teremtő vezetése az egész világon ott van, ahogy a költő mondja: „az Úr szemei mindenütt ott járnak”. Hogyan mondhatjuk tehát, hogy az Ő útmutatása csak Izrael földjén van jelen?

Azt kell megismernünk, hogy mit jelent Izrael földje. Ez azt jelenti, hogy a föld már kikerült a világ nemzeteinek fennhatóságából, és már belépett Izrael fennhatóságába. Ez az, amit a vers mondani akar nekünk, és utalni akar arra, hogy tudjuk, hogy Izrael földjén vannak-e, vagy még mindig a nemzetek földjén.

A jel erre az, ahogy írva van: „olyan föld, amelyet az Úr, a te Istened mindig megkövetel”. A vers megmondja nekünk, hogy mit jelent Izrael földje. Azt mondja, hogy tudnunk kell, hogy a Teremtő mindig megköveteli. És mi az Ő követelése? A vers így szól tovább: „Az Úrnak, a te Istenednek szemei rajta vannak az év elejétől az év végéig”, mert a Teremtő iránymutatását „az Úr szemének” nevezik. Ezért, ha valaki látja az Ő útmutatását az idő kezdetétől, amit „az év kezdetének” nevezünk, az év végéig, ami azt jelenti, hogy látja a Teremtő végtelen útmutatását, akkor ezt nevezzük „Izrael földjének”.

A nemzetek földje azonban azt jelenti, hogy csak a Teremtő tudja, hogy Ő vigyáz az egész világra, de a világ nemzetei nem látják. Ezért adott nekünk jelet, hogy tudjuk, Izrael földjén vagyunk-e, vagy az a föld, ahol lakunk, még mindig a világ nemzeteinek földje.

A fentiekből kiderül, hogy először a világ nemzeteinek kell belépniük erre a földre, ami a megszerzési vágyat jelenti, ahol először megszületik, majd háborút vívnak a megszerzési vággyal, és a szentség fennhatósága alá rendelik, ami azt jelenti, hogy minden, amit az ember cselekszik, a Teremtő követelése szerint lesz.

Azzal, amit az értelmezők magyaráztak a szavakról: „És lészen, hogy amikor eljutsz arra a földre, amelyet az Úr, a te Istened ad neked”, ez azt jelenti, hogy az ember ne mondja a hajlammal vívott háborúk után, hogy mindig, minden egyes nap le kellett győznie azt, ne gondolja, hogy amit elért, azt a saját erejéből érte el. Sokkal inkább a Teremtő engedte meg neki, hogy megnyerje ezt a háborút.

Ez a jelentése annak, hogy „amit Ő ad”. Két megkülönböztetést kell tennünk az „Ő ad neked” kapcsán: 1) Mitzva (Parancsolat), ami a hitet jelenti. Ezt hívják a „ kézbe vett Tefillin”-nek. A kéz által való Tefillinre vonatkozóan bölcseink azt mondták, hogy „és legyen neked jelként, és ne másoknak jelként”. Emiatt a kéz által való Tefillint be kell takarni, ami azt jelenti, hogy a hitet úgy hívják, hogy „légy alázatos az Úrral, a te Isteneddel”, ami az értelem felett áll.

2) Tóra, ami a fej által való Tefillin. A fej által való Tefillinre vonatkozóan bölcseink a következő versről (Ki Tavo) mondták: „És a föld minden népe meglátja, hogy Úr nevét a te neveden szólítják, és félni fognak téged”. Ezek a fej által való Tefillinek, vagyis ott az áll: „és a föld minden népe látni fogja”, mert a fej-Tefillineknek mindenki előtt fel kell tárulniuk. Ez a „Tóra” megkülönböztetése, és a Tóra olyan pontosan meg van nevezve, hogy feltárul.

De a kéz által való Tefillin legyen elfedve, ami azt jelenti, hogy az értelem felett legyen. Ezért nem tudunk szavakat mondani a másiknak, mert minden, amit az ember mondhat a másiknak, csak az értelem által lehetséges, és valami olyannal, ami az értelem felett áll, nincsenek szavak. Ezért van az, hogy „neked, mint jelként, és nem másoknak”. Ebből következik, hogy ez az adakozás - hogy a Teremtő adta a földet Izrael népének - azért van, hogy gyümölcsöt teremjen belőle.

Mint fentebb kifejtettük, amikor munkáról beszélünk, a föld a „szívet” jelenti, és a Teremtő két megkülönböztetést adott a szívben: 1) a hitet, 2) a Tórát. Mindkettő révén eléri az ember a teljességet. És bár mindkettő általam jön, mégis tudnunk kell, hogy mindkettő a Teremtőtől származik, és nem szabad azt mondani: „Az én erőm és a kezem ereje teremtette ezt a gazdagságot”.

Ezáltal megértjük, amit a magyarázók kérdeztek: „Miért van megírva az elsőszülöttre vonatkozóan, hogy ‘és te válaszolsz, és hangosan mondod’, de a tizedvallás olvasásakor azt írják, hogy ‘és te mondtad’, és nincs megírva, hogy ‘és te válaszoltál’, ahogy az elsőszülöttre vonatkozóan meg van írva?”. Ezért a tizedvallást halk hangon mondják.

A tizedet Mitzvának [Parancsolatnak] tekintik, ami a Mennyei Királyságot jelenti, és ebben benne van az alázatosság kérdése, ami a kéz Tefillinje, amiről bölcseink azt mondták, hogy „neked, mint egy jelkép, és nem másoknak, mint egy jelkép”. Ezért a tizednél, ami egy Mitzvát jelent, csak azt írják, hogy „és te mondtad”, ami halk hangon történik, amit nem hallanak kívülről, mert ez alázatosságnak számít.

De az elsőszülött a fej Tefillin, azaz a Tóra, amiről azt írják: „és a Föld minden népe látni fogja, hogy az Úr nevét te neveden szólítják, és félni fognak téged”. Ezért van megírva az elsőszülöttről: „és te válaszolsz és te mondod”. Vagyis hangos szóval kell, hogy legyen, ami a Tóra, amit mindenkinek fel kell tárni, ami azt jelenti, hogy a teremtményeinek Ő jót cselekszik, az egész világnak, azt fel kell ezt tárni.